Az angliai csata (angolul: Battle of Britain) alatt a második világháború során a német légierő (Luftwaffe) és a brit légierő (Royal Air Force) között a levegőben vívott küzdelem sorozatot értjük, amely a La Manche csatorna ellenőrzéséért folyt. A légtér ellenőrzését tekintette a náci hadvezetés Nagy-Britannia megszállásának előfeltételének. A csata dátumát illetőleg brit, illetve német források eltérően nyilatkoznak. Az angolok 1940. július 10. és október 31. közötti, míg a németek 1940. augusztus közepétől 1941. május végéig tartó időszakra teszik a csatát.

A dunkerque-i brit kudarc és Franciaország elfoglalása után Hitler  arra számított, hogy sikerül békét kötnie Angliával. Július elején a berlini sportcsarnokban elhangzott beszédében közölte is feltételeit: Németország uralja Európa meghódított területeit és visszakap néhány az első világháborúban elveszített gyarmatot, cserébe Nagy-Britannia megtarthatja tengerentúli birodalmát. Angliában azonban a németekkel való kiegyezést csak egy gyenge csoport fontolgatta (elsősorban Lord Halifax külügyminiszter vezetésével), és az is csak igen határozatlanul. Még Chamberlain  is Churchill mellé állt, aki a Parlamentben kijelentette:
„     Harcolunk a tengerpartokon, a kikötőkben, a mezőkön és a városok utcáin és harcolunk a dombok között és a hegyekben. Soha sem adjuk meg magunkat, és ha, amit egy percig sem hiszünk, a sziget, vagy annak nagy része le lenne igázva, akkor birodalmunk tengeren túli részein a brit hajóhad segítségével folytatják a harcot.     ”

A német légierő 1940. július 10-én indította meg támadásait a csatornán hajózó angol konvojok, a délkelet-angliai kikötők és radarállomások ellen. A kezdeti légi összecsapásokban a német bombázókat kísérő vadászgépek rendszerint létszámfölényben voltak az angol vadászgépekkel szemben, ezért azok nem tudták jelentősen megzavarni a támadásokat. Az elsüllyesztett hajók számának növekedése odáig vezetett, hogy a Brit Admiralitás leállította a hajóforgalmat a csatornán. Az első pár hétben a németek csak puhatolóztak, igyekeztek kiismerni ellenfelük gyenge pontjait, majd megindították a komolyabb támadásokat.

Augusztus 13-án a csata a második szakaszába lépett. A Luftwaffe célja a RAF felőrlése volt, ezért nagy erejű támadásokat indítottak a délkelet-angliai légibázisok ellen. A Királyi Légierő ezekben a napokban élte át legnehezebb pillanatait. Egyre több szükségrepülőteret kényszerült használni a katonai bázisok súlyos megrongálása miatt. Bár a repülőgépeiknek nem volt probléma a füves repülőterek használata, de az itt leszálló gépek karbantartása és feltöltése nagy gondot okozott a szerelőknek. Nemcsak ez ütközött nehézségbe, hanem az elvesztett, jól képzett pilóták pótlása is. Az újoncok gyakran pár órás kiképzés után hajtották végre első éles bevetésüket, így az ő köreikben érthetően még nagyobbak voltak a veszteségek.

A németek, hogy egy perc nyugtot se hagyjanak az angoloknak, megkezdték az éjszakai támadásokat is. Az egyik ilyen éjszakai támadás alatt egy német gép véletlenül London egyik lakónegyede felett oldotta ki a bombáit. Ez a pár bomba a csata fordulópontjához vezetett. A RAF ugyanis bosszúból augusztus 25–26. éjszakáján Berlint bombázta. Már úgy tűnt, hogy Anglia, de főleg a délkelet-angliai vadászvédelem összeomlik, és valóban csak napjai voltak hátra, amikor a németek megváltoztatták a taktikájukat.

Hitlert végtelenül felbőszítette Berlin bombázása. Mivel úgy látta, hogy a repülőterek támadásával nem fog tudni sikereket elérni (annak ellenére, hogy csak napokon múlott a győzelem), megparancsolta, hogy változtassák meg a célpontot, és a főváros megtámadásával kényszerítsék levegőbe az angolokat.

Szeptember 7-én indult meg az első nagyszabású támadás London ellen. A következő napokban újra és újra támadtak a német bombázók. Ámde a vadászpilóták és a vezérkar legnagyobb megdöbbenésére nem akartak fogyni az angol vadászrepülőgépek, és a német bombázókat és vadászokat szinte naponta megrázó veszteségek érték. A támadások veszteségeit látva Hitler felismerte, hogy nem tudja megsemmisíteni a RAF-ot, és szeptember 17-én elhalasztotta az angliai partraszállás tervét.

Szeptember végére a nappali bombázó támadások egyre ritkultak, majd október 6-ától a bombázók már csak éjszaka tűntek fel London felett. Ezek a bombázások sok civil életét ontották ki, de Anglia védelmi képességeit nem csökkentették számottevően. Nappal már csak bombával felszerelt vadászgépek támadták az angol repülőtereket, de az idő múlásával ezek a bevetések is egyre több áldozatot követeltek a német pilóták köreiben. Az időjárás rosszabbra fordulásával a bevetések száma is csökkent, míg október végére teljesen megszűntek a nappali bevetések.