1976. január 21-én az Air France a Concorde-dal beindította az első hangsebesség feletti menetrendszerinti járatát Párizs és Rio de Janeiro között. Ezt az útvonalat a következő évben követte a Párizs–Washington Dulles és a Párizs–New York JFK (a Concord pályafutásának végén utóbbi maradt meg egyetlen szuperszonikus járatnak). A Párizs és New York közötti távot a gép három óra 23 perc alatt teljesítette és a hangsebesség kétszeresével repült. Az USA városaiba egy ideig a gép zajártalma miatt nem kapott leszállási engedélyt. Az Air France és a British Airways üzemeltett csak hangsebesség feletti utasszállító járatokat, közel három évtizeden át.

1983-ra, az Air France megalakulásának ötvenedik évfordulójára a vállalat több, mint 34 000 alkalmazottal, közel 100 sugárhajtású repülőgépoel (ebből 33 Boeing 747) és 634 000 km hosszú, 73 ország 150 célállomását kiszolgáló hálózattal rendelkezett. Ezzel az Air France a világ negyedik legnagyobb menetrend szerinti utasszállító és második legnagyobb teherszállító légitársasága volt. Az Air France code-sharing szerződéseket kötött számos francia regionális légitársasággal, többek között a TAT-tal. A TAT egyes nemzetközi járatait Air France színűre festette

1986-ban a francia kormány enyhített az Air France, az Air Inter és az UTA útvonal-megosztások addigi szigorításain, és ezáltál a konkurens légitársaságok előtt megnyitotta azokat a jövedelmező útvonalakat is, amelyeken az Air France 1963. óta monopóliumot élvezett. A Párizs–San Francisco útvonal lett az első, amelyen az UTA harcba szállt az Air France-szal. Erre az Air France válaszul beinditotta a saját Los Angeles–Tahiti járatát. Az UTA sikeresen lobbizott a francia kormánynál az új útvonalak megnyitásának érdekében, amely eredményeként gyorsabb növekedésre volt képes.

1988-ban az Air France vezette be az elsők között az fly-by-wire vezérlésű Airbus A320-at.